Földrajz
Földrajzi helyzet
A Mátra, mint az Északi-középhegység része, származása szerint Európa legnagyobb fiatal vulkáni övezetéhez tartozik. A Tarna és a Zagyva völgyétől körbefogva terül el, és bár nem a legnagyobb kiterjedésű hegységünk, itt emelkedik hazánk két legmagasabb csúcsa az 1014 m-es Kékes és a 964 m magas Galyatető.A Mátrát több jól elkülöníthető részre lehet felosztani. Délnyugatról a Jobbágyi község fölött található Nagy-Hársas lepusztult vulkáni kúpjával kezdődik. A hegytől északra fokozatosan emelkedő előhegyekkel a Nyugati-Mátra a Muzsla csúcsával tetőzik. Az ún. Központi-Mátra a Mátrabérc fennsíkjából, a Galyatető és a Kékes vulkáni kúp csoportjaiból áll. Meredek, zord hegyoldalak, kőfolyások, törmeléklejtők, suvadások váltogatják egymást zárt bükkösökkel borítva. Délre lankásabb, párhuzamos völgyek futnak le, melyek közül legmeghatározóbb tájosztó vonal az ún. Nagy-völgy. A Nagy-patak völgyével párhuzamosan alakult ki a Mátra "főbejárata" Mátrafüredtől Mátraházáig. A Mátraalja erdőmentes, szőlőkkel borított megművelt tájairól szinte átmenet nélkül jutunk az erdős hegyi tájba. Keletre a Saskő 898 m-es ormának meredek letörése után a Keleti-Mátra 650 - 750 m magas hegyei sorakoznak. A hegység északi részét Mátralábának nevezik. Elszórt, kb. 250 - 400 m magas kis vulkáni kúpokkal borított dombvidék ez, már többnyire művelt mezőgazdasági földekkel.
Földtörténeti múlt
A Mátra kialakulása több vulkáni fázis következménye, mely hosszú szünetekkel több millió éven át tartott. Ennek eredményeként alakult ki hazánk egyik legszebb sztratovulkáni (rétegvulkáni) képződménye.Az első fázis vulkáni tevékenységei a harmadidőszak elejéhez (eocén) kötöttek, és a hegység északi peremén vannak a maradványai. Ebből a korból valók a Recsk ásványkincsei a réz, ólom, ezüst és az arany.
A fő tömege a második fázisban, a miocénben jött létre. A tűzhányó mérete 25 km széles és 2000-2500 m magas lehetett. A harmadik fázisban lezajló utóvulkáni működés nyomait pedig a hegység nyugati- és az északnyugati peremén lehet észlelni. Ebben a fázisban kezdődött el az ércesedés. Az utóvulkáni tevékenység következtében egy egységes lávatakaró betemette a hegység keleti felében már korábban kialakult vulkáni képződményeket, és meghatározta a jelenlegi formát, melyek a központi Mátrában a Kékes területén figyelhetők meg. A fő vulkáni kúp mellett a harmadik fázisban olyan romvulkánok alakultak ki, melyek maradványai ma meghatározóak a hegység domborzatában (Világos, Tóthegyes, Ágasvár, Muzsla, Sár-hegy). A Mátra déli része egyre mélyebbre süllyedt, melyet elboríttot a tenger. Ennek eredményeként képződött az a kb. 300-800 m-es pannon üledék, mely a hegység déli lábánál figyelhető meg. Az északi része ezzel egyidőben fokozatosan kiemelkedett, felszíne pusztult. A szerkezeti mozgások következtében kialakuló fiatal rögök a központi Mátra jellegzetes részei (Mátraháza, Galyatető, Kékes). A Mátra kialakulása óta szinte állandóan pusztul, de nagyon különböző mértékben, a felszínét uraló 700-800 m magasságát néhol megtöri egy-egy 850-1000 m-es pont.
A felszínfejlődés szempontjából jelentős a jelenlegi formák kialakulásánál a völgyképződés, mely a gazdagon tagolt domborzat kialakulását eredményezte. Végezetül a jégkorszak felszínformáló tevékenységének köszönheti a hegység jelenlegi formáját.
A Mátra ásványkincsei
A Mátra-hegységben a vulkáni utóműködés során a vulkanitok repedéseiben a hirtelen lehűlés során keletkezett üregeiben és hasadékaiban jelentős ásványképződés játszódott le. Az ásványok mellett jelen vannak az ipari szempontból jelentős ércek, melyeket a kőzetek nem fogadtak magukba, így a Mátrában lévő hatalmas folyékony magma kihűlésekor keletkeztek. Ipari jelentőségük sem volt elhanyagolható, mivel bányászatuk csak az elmúlt egy-két évben szűnt meg. A Gyöngyösoroszi környékén lévő érctelérek bányászata és a recski érckitermelés nemzetközi viszonylatban is jelentős nagyságrendű volt.A hegységre jellemző ásványtársulások a különböző földtani korokból kerültek elő: Triász, eocén, miocén, oligocén, pliocén. Jelentős mennyiségben került elő réz, pirit, kalcit, hematit, Recsk és Sirok térségéből a triászból, réz, pirit, barit, halotrichit, gipsz, kalcit, arany, ezüst. Bodonyból, Recskről a Lahóca-hegyről az eocénből. Antimonit, wurtzit, pirit, szfalerit, ametiszt, gipsz, kvarc, barit Gyöngyösorosziból a miocénből. A miocénből került elő Mátraszentimréről pirit, Parádsasvárról kalkopirit, kalcit, Mátrakeresztesről kalcedon, Kisnána környékéről aragonit. Mátrafüredről opál, Gyönyössolymosról cinnabarit, antimonit, hematit, barit. Összegezve a Mátra jelentősebb ércei minőségileg jó arányt mutatnak, mennyiségüket tekintve már szerényebbek.
A Mátra hatalmas, vulkanikus és üledékes tömegében különböző képződmények találhatók, ezek közül a kőzetek melyek szintén bányászat útján kerültek a termelésbe, s mint kőipari alapanyagok felhasználásra.
Gyöngyöstarján környékén elkvarcosodott likacsos andezit, Farkasmályból piroxénandezit. Kőbányászat folyt Tarnaszentmária, Sirok, Gyöngyössolymos, Lőrinci vidékén.
A Mátra barlangjai
A Mátrát felépítő piroxénandezit nem kedvezett a barlangok kialakulásának. Ennek ellenére a tektonikus mozgások következtében kialakultak kisebb üregek. Ezek alkotják a hegység barlangjait, melyek közül a legnagyobb az Ágasvár melletti Csörgő-lyuk. A barlang létrejöttét vetődéseknek köszönheti. A lejárata 8 m mélységű nyílás, mely egy kisebb terembe vezet. Innen ágazik el egy 25, 30 és egy 40 m-es ág, a legmélyebb végén egy terem található. Útközben jócskán találkozunk sziklatuskókkal, kőtörmelékkel. A másik két üreg a Remete-lak és a Remete-lik. Ezek csak kicsi sziklaodúk melyeket a nép remetékkel kapcsolatos legendái fűszereznek.
A Mátra ősmaradványai
A hegység területén az évmilliók során a tenger előrenyomulása és visszahúzódása volt jellemző. A tenger uralmának végét a miocén vulkánosság jellemezte. A vulkánosság csendesedésével a tenger ismét előrenyomult, de a hegységet mér nem tudta elborítani. Az ezt követő csendesebb évmilliók során a tönkösödés, az eredeti formák pusztulása, a tönkösödött részek kiemelkedése és a törések mentén a feldarabolása következett.A Mátra vulkáni felépítése nem kedvezett az ősmaradványok megőrzésének, a peremterületeken azonban látványos maradványokat találunk mind Szurdokpüspökiben a kovaföldbánya területén, mind távolabb Mátraszőlős térségében. Kevésbé látványos, de igen jelentős a déli hegylábon kialakult üledékek ősmaradványegyüttese is (Rózsaszentmárton, Visonta térsége). A fennmaradt leletek, növénymaradványok, nummuliteszek, tengeri sünök, kagyló és csiga maradványok, cápa fogak, hallenyomatok, krokodilállkapocs azt bizonyítják, hogy itt valamikor meleg tenger lagúnás partja volt. A Mátra lábánál található szénkészlet pedig arra utal, hogy növényekben (fenyőfélék, éger, szil, bükk, tölgy, fűzfafélék, sulyom maradványai alapján) gazdag, mocsárerdő húzódott a miocén utolsó szakaszában e vidéken. A pleisztocénben az utolsó jégkorszak idején már a hűvös klíma uralkodott a hegységben. Számos élőlény maradványa bizonyítja melyek között a leghíresebb lelet a Mátraderecske térségében talált szinte teljesen ép mamut csontváza. Ekkor élt hazánk területén a barlangi medve, barlangi oroszlán, barlangi hiéna, rozsomák, rénszarvas, jávorszarvas, ősbivaly, farkas, róka, hiúz, vadmacska. Ezen időszakot fokozatosan fölváltotta a mai időszakra jellemző klíma s ezt követte a megfelelő növénytakaró kialakulása.
A Mátra talaja
A Mátrában az alapkőzetnek megfelelő, andezit talajképződést irányító hatás érvényesül a tömör kőzeteken és a málladékokon egyaránt. Ehhez kapcsolódik a patakok munkája, melynek eredményei a peremterületeken érződnek leginkább. Az utóvulkáni tevékenység hidrotermális hatására bekövetkezett az andezitból hidroandezit kialakulása, mely egy mállottabb és több kovasavat tartalmazó anyagot adott. A szintkülönbségek, a klimatikus viszonyok hatására létrejött növénytakarónak megfelelően alakulnak a változatos talajtípusok. A régiónak megfelelően a hegylábi területeken a csernozjom-barna erdőtalaj barnafölddel váltakozva fordul elő. Ezt váltja föl az agyagbemosódásos barna erdőtalaj, mely különböző mértékben podzolosodhat. Tarkíthatja ezt a savanyú nem podzolosodott barna erdőtalaj. A szélnek kitett területeken főleg a gerincek és meredek lejtős részeken erodált, erobáz talaj a jellemző. Az agyagbemosódásos barna erdőtalajok és mindazon talajféleségek melyek az andezit máladékán alakultak ki, montmorillonit típusú agyagásványokat tartalmaznak. Ezért ezek felhalmozódási szintjei agyagosak. A színes szilikátokat tartalmazó mállástermék sok vasat tartalmazhat, ezért színük többnyire vörösbarna. Lényegesen eltérő az agyagos rész az erősen savanyú barna erdőtalajokban. Ezekben nincs montmorillonit jellegű ásvány. Ahol az aljzat andezit, ott több helyen is képződött lefolyástalan mélyedés, melyekben a csapadékvíz összegyűlt mely lápok kialakulásához vezetett, kedvező körülmények esetén mohalápok jöttek létre.A hegység nyugati részén elterülő több kilométeres lösztakarón csernozjom-barna erdőtalaj található.
A Mátra vízkészlete
A Mátra vizekben aránylag gazdag, a hegységben lévő források jelenléte és vízhozama a geológiai felépítésének és a csapadékviszonyoknak köszönhető. A hegység sztratovulkáni (rétegvulkáni) felépítése, valamint a hegy fő tömegét adó andezit rossz vízáteresztő képessége elősegíti a csapadék forrásként való felszínre bukkanását. Több forrás alakult a törésvonalak mentén, ezek általában bővizűek és állandóak. A magasabb régiókban ahol a csapadék gyakoribb több és bővizűbb forrást találni mint a déli oldal alacsonyabb és csapadékban is szegényebb térségében. A még napjainkban is tartó utóvulkanikus hatások következményei az ásványvizes források és a gyógyvizes fürdők.A Mátra egyetlen, Ilona-völgyben lévő víz 8 m magasról zúdul a mélybe. Ennek vízmennyiségét befolyásolja az időjárás így előfordulhat egy-egy csapadékmentesebb időszakban, hogy a völgy rendkívüli szépségében gyönyörködni lehet, de a vízesés látványától megfoszt a szárazság.
A hegység állóvizei nem bírnak nagyobb jelentőséggel. Az egykori természetes állóvizek a mai napra már szinte teljesen elmocsarasodtak. A Pisztrángos-tó a Kőris-mocsár, Fekete-tó, Sás-tó, Szent Anna-tó őrzi emléküket. Nagyobb vízfelülettel, így nagyobb környezeti hatással bírnak a mesterségesen kialakított, vízgyűjtő területekre épült víztározók. A Csór-réti, Köszörű-völgyi és Hasznosi víztározók látják el egyben a környék lakosságát ivóvízzel.
Növényvilág
A Mátra erdős táj, változatos erdőtársulásokkal. Legjellemzőbb erdőtársulásai a cseres-tölgyes erdők. A cseres-tölgyeseket északon 550 m, délen 650 m magasság körül gyertyános-tölgyes, majd bükkös váltja fel. 900 m fölött magashegyi bükkös található Kékes, Galyatető, Piszkés-tető északi lejtőin.
A Mátra északi hűvös lejtőin több magashegységi faj talál életteret. A legszebb, montán bükkös erdőtársulás a Kékes északi oldalában sok ritka növényfajnak ad élőhelyet. Itt él a piros virágú, tüske nélküli havasi vagy bérci rózsa (Rosa pendulina), a pávafarkú salamonpecsét (Polygonatum verticillare). Az északi oldalakon hársas törmeléklejtő-erdők és szurdokerdők jelzik a sajátos mikroklímát. Növényritkaságuk a poloskavész (Cimicifuga europaea), a kék virágú, nyáron nyíló havasi iszalag (Clematis alpina), a köves helyeken jellemző erdei holdviola (Lunaria rediviva), a hármaslevelű macskagyökér (Valeriana tripteris). Több védett páfrányfaj él itt, a szoros vesepáfrány (Polystichum braunii), a karéjos vesepáfrány (Polystichum aculeatum), és a hazánk területén csak itt élő havasi szirti páfrány (Woodsia alpina). (A poloskavész és a havasi szirti páfrány előfordulása mára bizonytalanná vált.)
Az északra kinyúló gerinceken a jégkori reliktumnak tekinthető lila csenkesz (Festuca amethystina) él. Legközelebbi élőhelye a Budai-hegység, itt az Északi-középhegységben másutt nem is található.
A sziklákon a Parmelia conspersa nevű zuzmó az úttörő növény. A sziklák repedéseiben az áttelelő levélzetű, alig 10 cm-es északi fodorka (Asplenium septentrionale), a szürke levelű, fehér vagy rózsaszínes pártájú, 30 cm körüli magasságú fürtös kőtörőfű (Saxifraga paniculata), a sárga kövirózsa (Jovibarba hirta) és a varjúhájfajok telepednek meg. A Mátrában csak a Gazos-kő sziklafalán fordul elő az alacsony termetű sziklai ternye (Alyssum saxatile).
A vékony termőtalajú andezitsziklákon nyílt sziklagyep alakul ki, a vastagodó talajon fokozatosan záródó sziklagyep nő a sziklai csenkesz (Festuca pseudodalmatica) és a magyar perje (Poa pannonica subsp. scabra) állományaival. A sziklagyep-társulások gyöngyvesszős cserjésekkel szomszédosak. A névadó növény, a szirti gyöngyvessző (Spiraea media) egy méter magas, nehezen áthatolható bozótokat alkot, melyben a mátrai madárbirs (Cotoneaster matrensis) is otthonos.
A Mátra fajgazdag hegyi rétjein fordul elő többek között a kornis tárnics (Gentiana pneumonanthe), a fekete kökörcsin (Pulsatilla pratensis subsp. nigricans), és a gömböskosbor (Traunsteinera globosa).
A vizes, nedves helyeken különlegesség a hegyi perje (Poa remota), amelynek valamennyi hazai előfordulási helye a Kékes tömbjének északi lábánál található. Tavaszi időszakban vízzel borított cseres-tölgyesben a kockás liliom (Fritillaria meleagris) él egyetlen mátrai élőhelyén.
A Mátra déli oldalán, a lejtőlábi melegkedvelő tölgyesek és a tatárjuharos lösztölgyesek átmeneti állományokat alkotnak, erdős-sztyepp elemekkel. Ilyent láthatunk például a mátrafüredi Dobogón.
Tavaszi virágok
ERDEI MADÁRSÓSKA
Oxalis acetosellaVirágzása: április-május.
Népies nevei: allejújafű, apró fecskehere, háromlevelűfű, heresóska, kakukk kenyere, kakukklóhere, lóheresóska, madársásdi, nyúlkenyér, nyúlsóska, sósdi.
Árnyékos bükkösök, erdei- és lucfenyvesek tipikus, gyakori növénye. Mész nélküli talajt jelez. Leveleinek savanyú ízét nagy oxálsav-tartalma okozza, amely nagyobb mennyiségben káros a vesére. Régebben cserzőanyagként használták, tintát is készítettek belőle. Kifejezetten árnyéknövény, a napvilág egytizedénél eléri teljes asszimilációs teljesítményét. Erős fényben, valamint alkonyatkor levelei mint lepkeszárnyak csukódnak össze.
KÓNYA VICSORGÓ
Lathrea squamariaVirágzása: március-május.
Népies nevei: vicsorgó, farontó, fogacsán, pikkelyes farontó, rejtekfű, rejtekvirág.
Gyertyános-tölgyesek avarában tavasszal, akkor is csak nehezen találhatunk rá erre a növénykére, hiszen levelei nincsenek, a bükk, a gyertyán és a mogyoró levelein élősködik. Földalatti gyöktörzse tekintélyes méretűre nőhet, a növény csak mintegy tízéves korában kezd virágozni.
LEÁNYKÖKÖRCSIN
Pulsatilla grandisVirágzása: március-április.
Népies nevei: lókökörcsin, kikirics, kükörics, tikdöglesztő, alamuszvirág, kokasharang, varjúkikerics.
Sziklás, meleg déli lejtők, pusztai gyepek kedves tavaszi dísze. Ritka, védett növény, de termőhelyein gyakran csoportosan fordul elő. Már az enyhe márciusi napok előcsalogatják a föld alól kibújó molyhos-bundás bimbókat. Felálló virágja borús időben gyakran bókol. Mérgező, régóta gyógynövény.
MARTILAPU
Tussilago farfaraVirágzása: március-május.
Népies nevei: lókörömfű, farkastalpfű, körömfű, körömlapu, lókörmű szattyán, mostohalapu, partilapi, podbál, szamárköröm, szamárlapu, szattyán, szattyú, tyúkvirág, vajlapu.
Elterjedt fészkesvirágzatú növény, főleg agyagos, omladékos partokon. Virágos, pikkelyleveles hajtásai már kora tavasszal megjelennek. Nagy lapuleveleit csak később, nyáron hozza. Mindenütt ott van, ahol az eredeti növényzetet megbolygatták: kőfejtőkben, felhagyott bányaudvarokon éppúgy, mint utak töltésén, törmelékes helyeken, patakok mentén. Széllel korlátlanul terjedő terméseivel ezeken a helyeken tömegesen tud megtelepedni. Gyógynövény, virága és levele hurutos megbetegedés ellen szolgál. Fiatal, zsenge leveleit egyes helyeken káposztával töltve (tőtike) vagy főzeléknek fogyasztják.
MOCSÁRI GÓLYAHÍR
Caltha palustrisVirágzása: április-május.
Népies nevei: kikeleti gólyahír, fülemülevirág, gólahíradu, gólyavirág, libadöglesztő, kácsavirág, Lukácsvirág, mocsárvirág, mohárcsi, német kaporna, sárgavirág, sárivirág, sárvirág, szentgyörgysaláta, tóvirág, tökvirág, víziviola, zsibavirág.
A boglárkafélék családjába tartozó, bokros növésű, 15-50 cm magas évelő növény. Levelei vese alakúak, fényesek, finoman csipkések. 3-4 cm-es virágai a szárakon többesével helyezkednek el, öt élénksárga csészelevél alkotja őket. Vizes réteken, mocsarakban, patakpartokon élő enyhén mérgező, gyakori növény.
ORVOSI TÜDŐFŰ
Pulmonaria officinalisVirágzása: március-április.
Népies nevei: pettyegetett tüdőfű, farkasmájfű, patikás tüdőír, vérehullófű.
Bükkös és gyertyános-tölgyes erdőkben lombfakadás idején virít. Virágzása pirosas-rózsaszínes bimbókkal kezdődik, amelyek később megkékülnek, mert megváltozik a szirmok sejtnedvének kémhatása. Tőleveleit és virágzatát a népi gyógyászat régóta alkalmazza főleg tüdőbaj, rekedtség ellen, de toroköblítésre is. A tüdőfüveknek több hasonló, csak nehezen megkülönböztethető faja is létezik.
SALÁTABOGLÁRKA
Adonis vernalisVirágzása: március-május.
Népies nevei: kakasvirágfű, kalaprózsa, kaporrózsa, kikerics, kikirics, paptöke, sárga hunyor, sárga kökörcsin, sárga leánykökörcsin, sárga mezeirózsa, sárga pusztarózsa, tyúkszemvirág.
Száraz, meleg fekvésű füves hegyoldalakon és száraz tölgyesekben él. Ritka, védett növény, de termőhelyein általában csoportosan fordul elő. Pompás virágait alig néhány cm-es száron bontja ki, de terméseit május derekán egy-két elkésett virág között, csaknem félméteresre nőtt bokrocskáin találhatjuk. Mérgező növény, régen a népi gyógyászat szívnyugtatónak, vizelethajtónak használta. A latin nemzetségnév (Adonis) egy ógörög mondára vezethető vissza: amikor Adoniszt, a férfiszépség megtestesítőjét vadászat közben egy vadkan megölte, minden helyen, ahová a vére lecsöppent, egy-egy Adonis-rózsácska bújt elő a földből. Más változat szerint Aphrodité, a női szépség istennője változtatta virággá.
TAVASZI KANKALIN
Primula verisVirágzása: március-május.
Népies nevei: orvosi kankalin, csókaláb, égikincs, gutaütésfű, istenkesztyu, Isten kulcsa, József-napi virág, kacinka, kankalék, kásavirág, kesztyűvirág, mennyország kulcsa, sárgakökörcsin, szentgyörgyike, Szent György virága, Szent Péter kulcsa, tavaszfű, tavaszka.
Száraz tölgyesekben, erdei tisztásokon lelhetünk rá bókoló virágzatára. "Kulcsos" népi nevei a virágernyőnek egy kulcs tollához való hasonlóságát jelzik. Gyógynövény, gyökerét és hajtását köptető, nyugtató teákhoz használják. A kankalinvirág a monda szerint gazdáját elvezeti még a távol elrejtett kincshez is.
Nyári virágok
FARKAS KUTYATEJ
Euphorbia cyparissiasA kutyatejfélék családjába tarozó, terjedő tövű, 20-50 cm magas évelő növény. Levelei sűrűn állók, keskeny szálasak. Virágzata ernyőszerű, soksugarú. Szirmai eleinte sárgák, őszre vörösre színeződnek. Száraz, félszáraz gyepekben, erdőkben élő, áprilistól októberig virágzó igen gyakori növény. Szárát, levelét megtörve mérgező tejnedvet ereszt, még az állatok is elkerülik. Létezik egy állat azonban, amelyik ezzel táplálkozik: a kutyatejszender nevű lepkefaj hernyójának ez az egyetlen tápláléka, esténként meg is lehet találni a növényen.
FESTŐ REKETTYE
Genista tinctoriaA pillangósvirágúak családjába tartozó, kúszó szárú félcserje 25-50 cm magas, sárga virágú felálló hajtásokkal. Hosszúkás vagy elliptikus levelei a száron ülnek, melynek végén a virágok fürtökben találhatók. Hegyi réteken, ritkás erdőkben szórványosan előforduló, júliustól szeptemberig virágzó növény. Valamennyi része mérgező, sárga festékanyagot tartalmaz, amelyből régen festéket készítettek.
FÜRTÖS SALAMONPECSÉT
Polygonatum multiflorumA liliomfélék családjába tartozó, hengeres szárú, 40-60 cm magas, gyöktörzses évelő növény. Ívben hajló szárán a tojásdad levelek két sorban, váltakozva állnak. Fehér színű virágai lecsüngők, 2-6 tagú fürtökben nyílnak a felső levelek hónaljában. Termése mérgező, mely először piros, majd sötétkékre változó bogyó. Gyertyános és bükkelegyes, humuszban gazdag talajú erdőkben május-júniusban gyakran találkozhatunk vele.
KASZANYŰGBÜKKÖNY
Vica craccaPillangósvirágúak családjába tartozó évelő, kúszónövény. Elérheti az 1-2 méteres magasságot is. A töve szertekúszó tarackokat képez. Hajtásai rásimuló szőrűek vagy kopaszak. Levelei párosan szárnyaltak, csúcsai kaccsá alakultak. A 12-20 levél keskeny lándzsás, legfeljebb 6 mm szélesek. A virágok ibolyakékek, 10-40 tagú, hosszú kocsányú fürtökben nyúlnak a levelek hónaljában. A virágzat egy oldalra néz, legfeljebb 10 cm hosszú. Nedves üde réteken, kaszálókon, cserjésekben, útszéleken, vetésekben található meg. Hazánkban gyakori. Virágzása június-július hónapban. Enyhén mérgező.
MEZEI ÁRVÁCSKA
Viola arvensisAz ibolyafélék családjába tartozó, 5-20 cm magas egyéves növény. Levelei hosszúkásak, elliptikusak, enyhén fűrészes szélűek, az alsók kisebbek, szélesebbek. A pálhalevél tojásdad-lándzsás, szárnyasan hasogatott, míg apró virágai magányosan nyílnak a levélhónalji kocsányokon. A szirmok vajsárgák vagy sárgák, ritkábban a felsők ibolyakékek. Száraz gyepekben, vetési és útszéli gyomtársulásokban áprilistól szeptemberig gyakori virág.
RÉTI ISZALAG
Clematis integrifoliaA boglárkafélék családjába tartozik. A többi iszalagtól eltérően nem kúszónövény, hanem 20-50 cm magas, levele egyszerű 4-6 cm-es, tagoltan ülő. Közepesen gyakori virág, ártéren, szikesedő réteken és tisztásokon fordul elő. Elsősorban feltűnő szépsége miatt védett. Virágai harang alakúak és 30-40 mm-esek. Virágzása júniusban.
Ősjuhar a Mátraalján!
Eddig úgy tudtuk, hogy ha egy turista Parádsasváron jár, olyan érdekes fakülönlegességet láthat, mely nemhogy egyedül itt él a Mátrában, de nem ismert sehonnan máshonnan az egész országból, sőt talán a világból sem. Ez a mátrai ősjuhar, tudományos nevén Acer acuminatilobum. Nemrég ezt a ritkaságot sikerült megtalálni a Mátraalján is, Aldebrő község északnyugati határában. Parádsasváron mindössze egy példány él a fából - ezt Papp József találta 1952-ben, s ő is írta le a tudomány számára új fajként. Aldebrő határában viszont 5 középkorú fa található!
Az ősjuhar leginkább a gyakori mezei juharra (Acer campestre) hasonlít, de attól formájában mégis egyértelműen elkülönül. Levele bőrszerű tapintású, átlagosan 8-9 cm hosszú és 10-12 cm széles. A levél válla lekerekített, vagy kissé szívesen kicsípett. Általában három karéja van, s mindhárom karéj előrenéző, háromszög alakú, ép szélű, csúcsában kihegyezett. Ehhez hasonló leveleket hajtó juharfa a földtörténeti miocén korban, mintegy 15-20 millió évvel ezelőtt élt a levéllenyomatok tanúsága szerint, s innen kapták a ma élők az „ősjuhar” elnevezést. Fontos, hogy a fa a parádsasvári élőhelyén nem csírázik, terméketlen, emiatt fiatal egyedei itt egyáltalán nincsenek. A vácrátóti botanikus kertben lévő vegetatívan szaporított példány viszont nagyon ritkán csíraképes magot is hoz, de érdekes, hogy a kikelő utódok 90%-a a gyakori mezei juharra hasonlít, csak 10%-a a szülőre. Aldebrőn ellenben 5 középkorú fa él, sok idős mezei juhar társaságában, s köröttük szép számban megfigyelhető az újulat is, ami mindenféle átmenetet mutat a két típus között.
Mind a parádsasvári, mind az aldebrői élőhely erős emberi hatást sejtet, hiszen hajdanában mindkettő parkosítva volt. Mindkét helyen hajdani vadgesztenye-fasorok futnak, jelezve a Károlyi grófok egy-egy régi birtokközpontját. S azt is tudjuk, hogy a 19. század végén a Károlyiak itteni gazdatisztje a botanikus Vrabélyi Márton volt. Talán az ő közreműködésének köszönhető az ittlétük?
Az új ősjuharokat legegyszerűbb a Vécs és Feldebrő közötti műútról megközelíteni. Itt élnek a Cser-erdő szélén, a Cseri-őrház közelében, egy nemrég felújított fedett pihenő mellett, közvetlenül az úttól délre.
